Így kezdődött

Így kezdődött az új Én. Gabi. Látnom kellett magamat kívülről abban a helyzetben, ami nem tűrt halasztást. Én voltam, de más személyesített meg. A viselkedés, a reakciók, a megfelelési kényszer, a szeretetre éhség, a "nem vagyok elég jó" működés, a sok sírással, ventilálással, másikra mutogatással, kérdőjelekkel, szorongással, helyzeteken kívüli hangulatváltással, aggódva az elhagyás veszélyétől. Gyermeki izgatottsággal, ami félelemmel telt meg. Már kívülről láttam. Már nem kellett megélnem. Már ideje volt feldolgozni. Már ideje van elengedni. Vége van. Már neki is vége, már vághatja a centit, és enged a szorítás. Gabinak sikerült. Állt mellette valaki. Hitt neki valaki. Látta valaki. Az a valaki én lehettem. Amit nekem ajándékozott az Ég, hogy könnyebb legyen, hogy kikönnyüljön, hogy megölelgethessem magam, és megértést kapjon a kicsi én, aki annyi mindenen átment, és végre valaki hitt benne és kiemelődött. Saját maga. Nem kell bizonyítani senkinek. Akkor tudtam, hogy a történet végét járom, amikor a demarkációs vonalhoz értem. 2025 nyarán. Ami az volt, hogy a stop táblánál kimaradt néhány képkocka. Az Isteni gondviselés jelen volt. Még nem kellett mennem, de ideje volt választanom. Megerősödött bennem az Út, amit már nem akarok járni. A pillanatban nem féltem, nem ért el hozzám. Már egy ideje másképp látom a Világot. Akkor, ott a stop táblánál már kívülről néztem a jelenetet. De belém égett. Hálás vagyok. Hálás vagyok Gabinak is. Gabiért is hálás vagyok, mert neki már nem kellett végig mennie a teljes folyamaton.

2026.01.19. Az Új Én.